Miután elmentek Alexék,Yuri felé fordultam.
-Mi lehet bent?
-Nem tudom,de mindjárt kiderül.
-Oké menjünk.
-De csak utánad.
Benyitottam.Régi szépen ápolt bútorok voltak bent.A függöny kék színű volt.De a következő pillanatban le fagyott a mosoly az arcunkról.
Mert az íróasztalnál 4 ember ült.Amikor jobban megnéztem felismertem közülük kettőt.Nem a harmadikat is.
Édesanyám,Édesapám,Yuri apja és bizonyára Yuri anyja. Ledermedtem,de nem csak én hanem kísérőm is. Amikor először néztek felénk,nem foglalkoztak velünk,de amikor másodszorra visszakapták a fejüket felugrottak.
És elkezdtek felénk rohanni.
-Sora!!!-Yuri!!!-hallottuk és mi meg se tudtunk mozdulni.Még mindig a sokk hatás alatt voltunk. Átöleltek.
-Szia Anya,Apa!-mondtuk egyszerre szinte zokogva s kb. 1 óra múlva engedtük csak el egymást.
-De én mindig is úgy tudtam,hogy meghaltatok.Még ott is voltam a temetésen.
-Tudom kicsim és nagyon sajnáljuk,hogy át vertünk téged.-mondta szipogva anya.
-És Arthur,hogy van?
-Meg van.Időközben volt egy szívrohama s született egy gyereke.-feleltem.
-Fiú vagy lány? -Lány és Yuménak hívják.Én adtam neki a nevet.-feletem mosolyogva.
 Yuri közben az ö szüleivel beszélt.
-Sora igaz,hogy végre hajtottad a Legendás manővert,az aranyfőnixet és az angyalok táncát?-kérdezte Arlon.
-Igen igaz.
 -Fantasztikus. Egyszer csak apám felállt.És mi mind felé néztünk.
-Gyerekek eljött az idő hogy megtudjátok az igazat.